Meghívtuk egymást, de nem mentünk el

Cseng a vonalas telefon. 

Ritkaság ez ma már, csupán egy okból él még a vonalunk, a mobil leuralta a terepet. Szóval cseng, felveszem és várom, hogy az általában megszokott szöveg következzen: a feleségemet keresik.

Ám ezúttal nem. Kedves női hang mutatkozik be, nevezzük mondjuk Rózsikának (fogalmam sincs, milyen nevet mondott). Elmondta, hogy ilyen-olyan céget képvisel, melynek nevében van szerencséje meghívni egy egészségfelmérő és termékbemutató összejövetelre. 

Ennél általában nem jutunk tovább, ha hasonló okból hív fel valaki. Most azonban valamiért hagytam, hogy mondja és meg is tudom, hogy találomra választott ki és ez egy rendkívüli ajánlat. Aha, persze, magam is így gondolom. 

Aztán "válaszcsapásra" ragadtattam magam. Miközben Rózsika mondta a magáét, közbevágtam azzal, hogy egy feltétellel elfogadom a meghívást: ha ő is az enyémet.

Döbbent csend.

Elmegyek arra az előadásra, ha ő is eljön velem a hétvégi falunapra.

A csend, ha lehet, még mélyült. 

Mi a foglalkozása? - kérdezte. 

Újságíró, felelem, és nyaranta én gyakran járok falunapokra, ez az úri pásszióm. E hét végén is lesz egy itt-meg-itt, és kitűnő a program. Sorolom is fejből - ha nem is pontosan azt, ami tényleg lesz, de úgy nagyjából, hogy mi is lehetne, mulatós sztárokkal egyben. 

Csend. 

Aztán nevetés a túloldalról - végre egy őszinte emberi megnyilvánulás.

"Tudja mit? Maga sem jön, én sem megyek."

Ebben maradtunk.

               Ő hívott. Vagy nem... (Illusztráció: profession.hu)

Váradon

Tegnap este volt a könyvbemutatóm Váradon, az Ady Múzeumban.
Sokan voltunk vagy kevesen? Mihez képest?
Hasonló eseményeken nem szoktak (sajnos) többen lenni, mint most is, 20-22 fő.
Örömmel láttam ellenben, hogy számos kolléga, és volt kolléga is eljött.
Jól esett.
Meg persze mindenki részvétele jól esett.
És persze az is jó volt, hogy Szűcs Laci költő, újságíró egy kis szakmai elemzéssel mutatta be a kötetet, és én magam is olyakat tudtam meg - a saját írásaimról - hogy nacsak :)
Pár fotó, kommentár nélkül:

Igen, a hattérben ott az a szoborcsoport, amelyik... - de erről majd egy következő alkalommal.

Akcióban

Terroristákat fogtak tegnap Érmihályfalván!
Persze, tudom, hogy "némileg" szenzációhajhász a cím, de hát ilyen az újságírás - és van is benne igazság. Sőt, mi az, hogy van benne igazság - igaz az egész!
Az iskolákban most zajló "Iskola másképp" elnevezésű hét keretében tartottak bemutatót a focipályán kommandósok.
Látványos volt, meg volt koreografálva, tetszett a diákoknak.
A "műsorban" azért volt néhány bónusz szórakoztató elem.
-A sztori szerint például a terrorcselekményt elkövetni szándékozó bűnözők be nem jegyzett, rendszám nélküli személykocsiban érkeztek a városba, és azzal is menekültek üldözőik elől. Erre milyen autóban ültek a "terroristák"? Természetesen olyanban, amelyiken volt rendszám.

-A gyerekek természetesen felmásztak a játékteret övező kerítésre. A bemondó ismertette, hogy tessenek vigyázni, mert lövöldözés is lesz, és a kerítésről tessenek leszállni. Mi az összefüggés? Aki nem mászik le, azt lelövik onnan?

-A rendőrség tisztje nem felejtette el bemondani, hogy a kommandósok vaktölténnyel fognak lövöldözni. Húúú, micsoda szerencse - bár azért titkon magunk is ebben reménykedtünk.

A terroristáknál a sztori szerint robbanóanyag volt, amit persze megtaláltak, és megsemmisítettek valami speciális eszközzel. A cipősdoboznyi holmi szanaszét repült a robbanáskor, ami inkább egy ...szolid pukkanás volt. Persze, mégsem robbanthattak egy krátert a focipályába :)

Lehetett bármilyen üldözés, meg fegyverropogás, a legnagyobb sikert a bombakiszimatolásra kiképzett, Rex nevű német juhász aratta, "aki" nagy türelemmel viselte azt is, amikor a bemutató végén a fényképezkedni, meg simogatni akaró gyerekek "rázúdultak".

Mint mondtam, végül lehetett emlékfotókat készíteni akár a kommandósokkal, akár a rendőrautók kormányához ülve. Reméljük, nem tűnt el semmi a kocsikból - mert ezek visszajönnek...