Állj odébb!

Ülők a gép előtt. Dolgozom. 

Cseng a telefon, s bár nevet nem ír ki, csak egy számot, de az nem valami elrugaszkodott, kitudjahonnanra utaló kombináció, természetesen felveszem. 

Eddig mindennapos jelenet.

Na, de innen.

Erélyes férfihang szól bele románul, majd minden felesleges udvariaskodás és egyéb sallang nélkül a tárgyra térve felszólít, miszerint álljak odébb a kocsimmal, mert nem fér tőle!

Két gondolat ugrott be elsőre: 

1. - ki lehet ez a fickó, aki az udvaromon van és hogy került oda?

2. - vajon mit csinálhat ott, ha már ott van, hogy nem fér a kocsimtól!?

Mindjárt meg is kérdezem, persze, hogy ugyan mit akadályozok a saját udvaromban? 

Ő nem érti a kérdést. Én sem, hogy ő mit nem ért? 

Ismét sürget. 

Ismét nem értem.

Ismét nem érti.

Végül sikerül kibogozni, hogy valahol Konstancán (!) egy eladásra kínált személygépkocsi áll egy utcában, de nem jó helyen, vannak, akik nem férnek tőle. Az ablakába tett papíron lévő telefonszámot tárcsázta a hívó fél. Vagyis, eszerint nem azt, legalább egy számot mellé ütött. Azt kell mondjam, az illető nem volt meggyőződve végül, hogy nem én vagyok az eladó, hogy nem jó számot hívott, úgy tűnt, inkább arra hajlik, nem akarom mozdítani a járgányomat s inkább lerázom.

Nem sokkal később: ülök a gép előtt, dolgozom, cseng a telefon... Egy női hang: ugyan álljak már odébb!

Magyaráz, magyarázok, letesszük. Érdekes, ugyanazt a számot ütötték el a híváskor. 

Ha még hív valaki, elkezdem árulni azt a járgányt, tűnődtem. 

De azóta nem hívtak. 

Most vagy eladtam, vagy arrébb álltam.

Hogy jókedvű legyen az adakozó

Néhány hónapja egy műemléktemplomban nézelődtem, ahol ki volt írva, hogy fotózni tilos, mert a vaku károsíthatja a pótolhatatlan freskókat, meg a kiállított több száz éves könyveket. Pontosabban azért mégis lehetséges, ha kifizetek - ha jól emlékszem - olyan 1500-2000 forintot. Lám, lám, a pénz jótékony hatása a vakuk és a freskók kölcsönhatására...

Ez arról jutott eszembe, hogy nemrég olvastam egy történetet, amit Ferenc pápa mondott el: egy fiatal pár házasodni akart, ám a megkeresett plébánián elutasították őket azzal, hogy nem lehet, túl sok a várakozó, ...de, ha dupla díjat fizetnek, akkor mégis lehet. A pápa ezt még szeptemberben mesélte el beszéde részeként, a római Santa Maria templom egy reggeli miséjén, ahol az egyházon belül eluralkodott kereskedelmi szemlélet veszélyeiről beszélt, megállapítva, hogy az egyház időnként botrányos viselkedés tanúsít az emberekkel szemben. Összegzésként kijelentette: "A megváltás nem kerül pénzbe, ezért véget kell vetni annak a gyakorlatnak, hogy az egyház pénzt kér a keresztelőkért, az áldásért és a misékért".

Mielőtt részrehajlás vádja illetne, az ökumené jegyében elárulom, az első eset egy protestáns templomban történt, azt követte a pápához fűződő hír, a következő pedig a Konstanca megyei Năvodari-ba vezet, ahol a Szent Piroska templom ortodox papja hivatalosnak szerkesztett hirdetményben (lásd alább) hozta a hívek tudomására, hogy "a nem a templomnál vásárolt gyertyák meggyújtása semmilyen lelki haszonnal (folos duhovnicesc) nem jár". Világos beszéd, amit a konstancai ortodox püspökség szóvivője is helyénvalónak talált. Utóbbi hír azt hiszem szorosan kapcsolható ahhoz, amiről ITT írtam még 2016-ban, miszerint Botoşani megyei, illetve kisinyovi ortodox templomokban speciális szertartásokat végeztek, hogy a vizsgaidőszakban lévő diákok sikeresen vegyék a megmérettetéseket. Mikor azok mégsem ugrották meg a szintet, kiderült, a baj okozója, hogy a szülők fukarok voltak, és csak az olcsóbb liturgiákba, silányabb talizmánokba fektettek pénzt. Apropó talizmán, a parajdi sóbánya mélyén (!?) láttam olyan ortodox boltot, ahol garantáltan megszentelt kegytárgyakat lehetett vásárolni (de bizonyára máshol is vannak, és nem csak ortodoxok, ne legyek kirekesztő). 

Visszatérve Ferenc pápához, ő az idézett beszédében azt is megállapította, hogy az emberek minden hibát megbocsátanak papjuknak, kettőt kivéve: az anyagiasságot és az emberekkel való rossz bánásmódot. Én pedig hogy jöhetnék ahhoz, hogy kételkedjek ebben...?!

„A máshonnan beszerzett gyertyák meggyújtása nem jár semmilyen lelki haszonnal” 

(fotó: maszol.ro)

A vonat nem vár. Ja, de

Az egyik legértelmetlenebb dolog a könnyűzenei slágerek elemzése. Mert ott van ugye például a bulik és lakodalmak "réme" a Demjén-féle Szerelemvonat: "A vonat nem vár, a sorompó áll...." Nos, ha a vonat nem vár, akkor megy, ellenben a sorompó akkor nem állhat, hiszen le kell engedni, különben... Valami hasonlóan értelmetlen dolog a romániai vonatközlekedés minőségéről beszélni. Az egyik legújabb adat, hogy tavaly a tehervonatok átlagsebessége 17 km/h volt. Nem, nem az egykori, az 1803-ban bevezetett lóvontatású szerelvényekről van szó, hanem a XXI. század rohanó társadalmának romániai közlekedési eszközeiről. Az adat nem elírás, maga a Közlekedési Minisztérium adta ki, és ebből könnyen kiszámolható (többen meg is tették), hogy például egy elektromos biciklivel (kb. 20 - 25 km/h) sem kellhetnek versenyre ezek a tehervonatok. Átlagról beszélünk, ami azt jelenti, hogy voltak "gyorsabbak" is, a leggyorsabb a Bukarest - Galac vonalon közlekedik - kapaszkodj, mintha vonaton ülnél - 33,65 km/h-val! A lehető leggyorsabb haladást a Bukarest - Konstanca vonalon lehetne elérni, 48,09 km/h-t, ám ott meg - micsoda pech! - sebességkorlátozás van, csupán 31 km/h-val lehet hasítani. 

A személyszállítás sem sokkal gyorsabb, az átlag 45 - 66 km/h között van. A legnagyobb gyorsaságot ez esetben is a Bukarest - Konstanca vonalon lehetne elérni, ami 100,9 km/h lehetne, ám itt meg a vonat teljesítőképessége szab egy kis gátat, hiszen csak 97,52 km/h-ra képes.

Mindennek magyarázatához csak egy kis adalék: a Közlekedési Minisztérium "sebessége" 30 miniszter/30 év, vagyis a "rendszerváltás" (elnézést a szóhasználatért, de ezt szokás mondani) óta átlagban évente egy tárcavezetőt emésztett fel a rendszer. Talán ebben is rejlik az ágazat folytonosságának magyarázata, Mármint a leépülés folytonosságáé...

             Egy 2014-ben készült fotóm, ami ebben az esetben csak illusztráció 
              (rákattintással nagyítható)

Helymeghatározó (ab)normalitásba

Aluljáróba hajtott egy idős hölgy Budapesten kocsijával. A Petőfi hídra igyekezett, és amikor a GPS azt az utasítást adta, hogy azonnal forduljon jobbra, már tekerte is a kormányt, szét sem nézett. Ott meg az aluljáró volt, de szerencsére nem robogott le a lépcsőkön, a kipufogójánál fogva fennakadt. Tanulság: ne hallgass mindig a GPS-re (de főleg nézz körül). Magam is jártam egyszer úgy, hogy csak a gépi útikalauzban bízva olyan utakra tévedtem, hogy előbb a jó aszfalt fogyott ki a kocsim alól, aztán már a foltozott is, olyan mezei úton találtam magam, hogy még csak egy templomtornyot sem láttam a láthatáron. A semmi közepén hirtelen tükörsima aszfalt következett - fellélegeztem. Áthaladtam egy falun, ami után pár száz méterrel újra véget ért a jó út. Érted? A faluban + előtte és utána 200 méteren aszfaltozott út volt, ami sem itt, sem ott nem kapcsolódott semmihez. Vélhetően az elöljáróság pénzt kapott a beruházásra, az mellékes, hogy szigetként álltak aszfaltjukkal az abroncsszaggató tengerben. "A polgármesterek legjobb barátja az aszfaltozott út és a vízvezeték", tartja a legújabbkori dakota közmondás. A napokban egy ilyen útavatón vettem részt, ahol az egyik nézelődő megjegyezte: úgy örülünk egy rendbe tett utcának (lakosok és elöljárók egyaránt), mint vak Laci a fél szemének, mintha karácsonyi ajándékot kapnánk, holott normális országokban ez már szót sem érdemel, annyira természetes. 

Ja, normális országokban.

De nem ott, ahol az országot vezetők, ha szorul a hurok a nyakuk körül, egyszerűen lelépnek, menedékjogot kérnek és kapnak egzotikusnak tartott államokban, aztán utánuk az özönvíz. Ahogyan Elena Udrea volt miniszter meg Alina Bica, a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) volt főügyésze (!) Costa Ricában, legutóbb meg Radu Mazăre, Konstanca volt extravagáns polgármestere Madagaszkáron. Nálunk ez a "normális", meg sem lepődünk. Az ilyeneknek is valahogy mindig a legjobb barátja egy jól kitaposott út. Az ő GPS-ük nem az aluljáróba vezet.

                                        (Illusztráció: humour.com)