Mikor ellopták a kis Jézust

Manapság már novemberben kezdődik karácsony. Legalábbis az ünnepre felturbózott kereskedelmi hadjárat, ami mindent magával sodor. Az előkészülethez hozzátartozik, hogy faluban - városban nem csak karácsonyfát állítanak általában a főtéren, de betlehemet is készítenek. A kereslethez van kínálat, minden bábut és kelléket meg lehet vásárolni, lehet rendelni az internetes üzletekben is, csak legyen rávaló.

Nem volt ez mindig így, ezelőtt évtizedekkel, amikor még alig volt valahol köztéren betlehem, az Óperenciás tengeren jóval innen, de még az Üveghegyen is, egy ünnepre készülődő faluban (de lehet, város volt) elhatározták: nekik lesz. Igen ám, de honnan vegyenek bábukat? Tevét, meg színes bőrű napkeletieket? Szegény ember vízzel főz, meg még találékony is, az alakokat szépen kivágták préselt farostlemezből, amit igény szerint lehetett színezni, a jászol, a bölcső nem volt gond. A legkönnyebbnek a Jézuska beszerzése tűnt: a munkálkodók egyikének kislánya volt otthon, annak egyik megfelelő méretű babáját érte a megtiszteltetés, hogy a Megváltót megszemélyesíthette. Nem lehet azt állítani, hogy a betlehemi csillagot követve a világ minden tájáról az alkotás csodájára jártak, de összességében azért megfelelt a célnak, mellette, meg a szomszédságában állított karácsonyfa tövében más hangulata volt a Mikulás-ünnepségnek is. 

Másnap reggel aztán nagy meglepetésre üresen állt a bölcső: az éj leple alatt valaki elvitte a Jézuskát! Az ünnepség alatt észrevehette, hogy a bölcsőben egy igazi baba van, ami éppen megfelel az otthon a mikulási ajándékra váró csemetének. Hol voltunk még akkor a térfigyelő kameráktól!? Sosem derült ki, hogy hol, de a Jézuska újra egyszerű babaként valahol biztos örömet szerzett. Néhányan még fel-felemlegetik azóta is valahol az Óperenciás tengeren jóval innen, de még az Üveghegyen is, így, ünnep táján: emlékeztek, mikor valaki ellopta a kis Jézust?

                          (Illusztráció)

Krisztus fejéből a táj

Aki Székelyföldre látogat, annak szinte kötelességszerűen adódik: Szováta, Parajd, Gyilkos tó, Csíksomlyó, Békás szoros, stb. Magam sem készültem minapi ottjártam idején ahhoz a látványossághoz, mely végül az egyik attrakció lett számomra. Egy korábbi utazáskor már hallottam ugyan egy útitárstól, hogy né, ott fenn van egy kilátó - s mutatott egy hegytetőre. Annyit láttam, hogy ott mintha egy erdőirtás lenne, s a tisztásból kiemelkedik valami. Olyan hagyományos kilátóra számítottam. Most azonban úgy adódott, hogy rávettem magunkat: megnézzük. Érdeklődtem persze (ebből is látszik a spontaneitás, nem a Google-n terveztem), mondta Korondon egy bácsika: Székelyszentlélek faluban (a Parajd - Székelyudvarhely útvonalon) kell keresni a feljáró utat, táblák mutatják. Tényleg mutatták, olyan deszkából baltázott nyílszerű táblákon állt, hogy: Kilátó. Akkor persze már tudtam nagyjából, mire számíthatok, hiszen mondták, hogy Jézus szobor - hivatalosan Jézus Szíve Kilátó. Ahogy közeledtünk, az volt az érzésem, hogy a kitalálója a Rio de Janeiro-i Megváltó Krisztus szobrát keverte a New York-i Szabadságszoborral. (Hogy nem vagyok egyedül az alkotás értelmezésében furcsa gondolataimmal, az olvasható az internetes lexikonban, a kivitelezés körüli érdekességekkel együtt ITT.) Több kilométernyi kövesúton kell zötykölődni, néhol igen meredeken és kacskaringósan. A 958 méter magas Gordon tető (merthogy ott vagyunk) legmagasabb pontjához közeledve aztán úgy döntöttünk, az utolsó métereket (melyekről kiderült, hogy százas léptékben mérendőek), gyalog tesszük meg. Így lett egy kis hegymászás-túra is a dologból, nem túlzok, amikor azt mondom, néhol 45 fokos oldalon kapaszkodtunk.

Egy darabig egyszerűen nem látszott a szobor. 

Aztán, ahogyan gyérültek a fák, meglepetésszerűen előtűnt a fej az azt övező glóriával - komolyan mondom, döbbenetes, lenyűgöző volt

És most nem a vallási töltetet értem, pusztán a látványt (bizonyára van, kinél a kettő ötvöződik). Aztán persze odaértünk és továbbra is állítom: minden művészi vagy álművészi kifogás ellenére megkapó látvány: 22 méter magas kitár kezű acél-alak. Előtte irányba állított térkép, rajta bejelölve, hogy fentről nézve melyik hegyet, és mely településeket lehet látni. Utóbbiakból 15 van a völgyekben megbújva, belátható távolságban! Nem maradt más hátra, irány a lépcsők. A negyedik szinten értük el a kitárt kezek magasságát, az igazi meglepetés pedig a tudatlan turistának a hatodik szint: a szobor fejébe lehet fel/bemászni, melynek mintha részben hiányozna a fejtetője! Azon lehet kikémlelni, én vállmagasságtól már kint voltam, tehát viszonylag alacsonyakra is gondoltak, hogy azok se maradjanak le a megígért látnivalókról.

A hegyoldalban semmivel sem könnyebb lefelé, mint felfelé volt. Kocsival sem. Nem gondoltam volna, hogy már több mint 5 éve felavatták ezt a látványosságot és még ennyire mellőzött. Mármint nekem úgy tűnt.  Lehet abban valami, hogy kinézete és "üzenete" (ha van neki), megosztja a környékbelieket. De mindez el fog oszlani, ha a turisták majd úgy igazából felfedezik maguknak. Mert egy jó út igazán feldobná, amellett meg már megjelennének a lépten - nyomon sátrat bontó kürtőskalácsosok, meg mindenféle árusok.

Ha arra jársz, szerintem érdemes rászánni egy órát Kelet-Európa legmagasabb Krisztus-ábrázolására. 
A fotók rákattintással nagyíthatóak. Egy másik alternatív látnivalóról, a parajdi Lepkeházról pedig ITT. 

       Ahogy közeledtünk:

        Hátból:

:

Előtérben a térkép, előtte a táj, még lent:

 Panorámakép a magasból:

Fentről ennyinek látszanak a lentiek:

        A látványosság:

Fene nagy igazunk...

Vannak közéleti(nek mondott) szereplők, kiknek nem csak egyéniségétől, szónoklataitól, de már a hangjától is borsódzik a hátam. Bizonyára nem csak nekem van ilyen "allergiám", sőt, talán van, akinek velem kapcsolatban. De azzal se vagyok egyedül, hogy az első mondatban megjelöltekkel éppen ellenkező hatást, nyugalmat, lelki békét vált ki Böjte Csaba szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője. Erre számos bizonyítékot tudnék mondani, de legyen elég a legutóbbi, amikor az elmúlt vasárnap, 2018. március 18-án az alapítványához tartozó, úgynevezett Iskolaház új épületének, a majdani Szent Antal Napközi Otthon alapkőletételére érkezett Érmihályfalvára. 

Az ünnepség részeként hálaadó szentmisét celebrált a római katolikus templomban, ahol - és ez már természetes, amikor ő valahol beszédet mond - nem csak katolikusok, de reformátusok, görög katolikusok is jelen voltak, magam éppen baptista érkezők előtt nyitottam ki a templomajtót. Mint említettem, már a hangja is nyugtatóan hat. Úgy beszél, hogy érzed: hozzád beszél. Nem vélt vagy valós szellemi fölényből, nem egy láthatatlan korlát túloldaláról. Amikor azt mondja: "Jézus nem borult ki" amiatt, ami történt vele, nem botránkozol meg a szavain, és azon sem, hogy liturgia szerint a szentbeszédnek mondott szónoklatába vicceket vegyít. Például azt, miszerint Szent Péter, a Mennyország kapuőreként be akarja adni felmondását, felháborodva azon, hogy miközben ő minden parancsolatot betartva bírálja el az érkező lelkeket, a "hátsó kapunál" Szűz Mária, mint engedékeny és mindannyiunk szerető édesanyja mindenkit beenged. Vagy már az alapkőletételnél, amikor az eseményeket sürgető hidegre utalva a Szentírást hatékonyan árusító dadogósról mondott poént, akinek üzletpolitikája ez volt: meeeegg-mmeeegveszed, vagy felolvassam?! Amikor a szeretet erejéről beszélt, neki elhittem, amit mondott. Hogy Jézus sem ért volna sokat a "fene nagy igazával", ha nem bocsátott volna meg a tőle pillanatnyilag elfordult tanítványainak, ott marad volna egyedül - így van ez a házasságban is: az igazság nem mos, nem vasal, ellenben az elfogadás, a megbocsátás csodákra képes. Mintha egy pszichológus beszélne. Szavait, vicceit derű, mosoly, kacagás kísérte. Amikor történés volt, telefonjával fotózott, videózott (ahogyan a képeken megörökítettem). Amikor éppen nem szorongatta valaki a kezét, vagy nem gyerekek zsongták körbe. 

Így is lehet.

Ott voltam és láttam: a templom mennyezete  mindezek ellenére egy fikarcnyit sem repedt meg, a falak ma is állnak.