Azok a filmek (színdarabok, jelenetek), melyek többé-kevésbé erotikus témájúak és félreértésekből fakadó komikumra épülnek, mindig számíthatnak a közönségsikerre. Nem is érdemes a példák sorolásába fogni, annyi van, elég ha megemlítem, hogy éppen az elmúlt hét végén mutatta be a szatmárnémeti Harag György Társulat a nagyváradi Szigligeti Színházban Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság című vígjátékát, persze a publikum nagy örömére.
Az év legszexibb vígjátékaként hirdetik a Kölcsönlakás című filmet (mely eredeti sztorijának egyik szerzője éppen a már említett Ray Cooney), ami így február közepén talán még elhamarkodott, de, na, ilyen a reklámszakma. És be is váltja minden bizonnyal a reményeket, hiszen a premier utáni első hétvégén máris nézőcsúcsokat döntöget. Főleg a kormányközeli média szerint, de persze nincs miért kételkednünk benne, hogy Dobó Kata is jobban teljesít. Hiszen ő a rendező. Azt nem tudom, hogy a néhai Andy Vajna filmügyi kormánybiztosnak mennyi szerepe volt abban, hogy egykori élettársa megkapta a pénzt, paripát, fegyvert, de azért mégiscsak lehetett valamennyi, végül is 2018-ban Magyarország 5. legbefolyásosabb személyisége volt. (Meg aztán annak idején az sem lehetett véletlen, hogy feltűnhetett Hollywoodban Dolph Lundgreen vagy Steven Segall mellett - mármint Dobó Kata.)
De vissza az új kasszasikerhez. Egy könnyed vígjátékról van szó, mely a régi és örökzöld sztorit (csalunk, megcsalunk, hazudozunk) próbálja új kaptafára húzni, némelykor erőltetett, máskor még jónak is mondható poénokkal. Eszembe nem jutott volna a határok feletti nemzetegyesítést emlegetni a filmmel kapcsolatban, ám utólag ez is eszembe jutott. A határátkelőnél ugyanis, ahol két sorban álltunk a kocsikkal, egy Szatmár megyei autó araszolt mellettem, majd jött utánam Debrecenig. Az előre lefoglalt jegyek kiváltása után pedig a mozi előtt a kocsiban utazók jöttek velem szemben: nem hiába tehát a Magyar Nemzeti Filmalap Zrt. erőfeszítése... Az már persze az én hiányosságom lehet, hogy nem minden esetben akkor éreztem viccesnek a helyzeteket, amikor a nézőtér nagyobb része kacagott - legalább egy ilyen esetre határozottan emlékszem, most sem értem, mi volt akkor vicces?! A legjobb karakter, ha esetleg választanom kellene, a Márió nevű dizájnert alakító Szabó Simon volt (lásd. Megdönteni Hajnal Tímeát).
A filmet tehát semmi nem mentheti meg a zajos közönségsikertől, a rendezőnek azonban a továbbiakban (hiszen vélhetően lesznek még... dobásai - elnézést) még erőt kell vennie magán, hogy például az elején nem kell a szánkba rágja, hogy a szereplők közül ki kinek a kicsodája, bízhatna abban, hogy esetleg magunk is rájövünk.Vagy nem lenne fontos, hogy mielőtt kijövünk, az ő mosolygós arcképe legyen az utolsó, amit látunk. Minek rontja el a jókedvünket?! Amit például okozhat a Csalj meg című vége-főcímdal, amit én eleddig nem hallottam (a youtube-on sincs e pillanatban még 25 ezer lejátszása sem), de talán jobb, mint a film maga, és akkor ez még nem egy nagy dicséret...
Ha pedig előre tervezel, írd fel a naptáradba a Zöld könyv - Útmutató az élethez című filmet, ami "hamarosan a mozikban".
(Illusztráció: port.hu)
