A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: vár. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. július 29., hétfő

Kínzás (+16)

Függetlenül attól, hogy mennyire van renoválva, illetve mennyire áll a turisták érdeklődésének középpontjában, minden várban bemutatják, az illető korra jellemző tudnivalók mellett, miként is működött a kínzókamra. Legyen ez az egri, a diósgyőri, a boldogkővári, a gyulai, stb., de ennyire részletes bemutatót még nem láttam, mint a minap Vajdahunyadon. Magában a várban is van egy kisebb "szelet" a témából, de a nagyja a külön, a várárkon kívüli önálló múzeumban. Nem véletlen, hogy már a bejáratnál kint van a figyelmeztetés: csak 12 éven felülieknek. Ottjártamkor egy anyuka jóval kisebb fiával toppant be, de azonmód vissza is fordult, és jól tette. Szerintem nagyobb korhatárt is meg lehetett volna szabni. A látványt csak súlyosbította az "aláfestő zene", kínzástól elgyötört szenvedő hang monoton ismételgetése. El sem tudtam eddig képzelni - mondjuk, nem is törtem rajta a fejem - hogy mennyi agyafúrt módon sanyargatták meg a bűnösöket vagy bűnösnek vélteket, a korabeli törvények áthágóit és persze a politikai foglyokat is. Szúrtak, vágtak, daraboltak, lassú tűzön perzseltek, kerékbe törtek és karóba húztak, mindezt úgy, hogy pontos anatómiai ismeretek alapján óvakodtak attól, hogy létfontosságú szerveket roncsoljanak, legalábbis azt is csak lassan, nehogy az áldozat gyorsan és kevés fájdalom árán kilehelje lelkét. Csak szenvedjen, míg be nem vallja, el nem árulja. Látva azokat a hatalmas szegeket, melyekre ráültették a foglyot, vagy melyeket lábába, oldalába, karjába feszítettek, látva azt a pengeéles éket, melyre ráültették (meztelenül, legalábbis altestében), hogy saját súlya mellett a lábára kötött kövek is húzzák lefelé, hogy hasadjon a teste - uramatyám! - elképzelhetetlennek tartom, hogy ott valaki valamit is eltitkolhatott. Inkább azt is bevallotta, amiről életében nem hallott, amit sosem látott. Apropó látás: van egy maszk, aminek szem előtti részén olyan csavarok vannak, mint mondjuk a húsdaráló felfogatója. Nos, ezt a csavaros részt tekerték egyre beljebb, a szem irányába - nem is mondom tovább.... Micsoda beteg elmék találhatták ki ezeket a furmányos szerkezeteket, és micsoda beteg lelkek működtethették... 
Szörnyű egy hely ez, mégis vonzza a turistákat. Jólesett kijönni a napfényre, megállapítva: az emberi elme talán semmiben nem olyan találékony, mint amikor a másik kínzása, elpusztítása a cél. Nem véletlen, hogy a fejlesztések túlnyomó többsége a hadiiparhoz és annak kiszolgálóihoz kötődik, és kötődött minden korban.
          Néhány bemutatott kínzóeszköz, mely legalább ránézésre nem olyan felkavaró...

2017. június 26., hétfő

Ω

Ezt nem  ismered?
Egy nagyjából velem egykorú(nak tűnő) férfi kérdezte lányát (bár nem ismerem őket, de hogy az volt, nem kérdés, látva vonásaikat), miközben ringatózott copfja a Léna ritmusára. A lány, akit szintén ringatott a dal, nemet intett fejével: bizony, hol volt ő, amikor ez az Omega-sláger tarolt... 
Mindez már a vasárnapi, az V. Szent László napokat záró koncert ráadásában volt, a váradi várban, a Lénát a Gyöngyhajú lány követte. Ezt már a kislány is ismerte, sőt, az a fiatalember is, aki addig csak láthatóan brahiból vett részt a koncerten, meg, hogy csaphassa a szelet a vele lévő kiskorúnak és a gitárszólókra majmolva igyekezett imponálni annak. Ám a Gyöngyhajú lány neki is bejött, még a szövegét is tudta, sőt, a nagy átélés közben még pacsizott is azzal a "vén rockerrel", aki pár lépésre állt előtte, és aki egyébként mindenkivel pacsizott, aki szembejött és hajlandó volt...
A '70-es évek legvégén, a '80-as évek elején tapasztalhattam meg, tinédzserként, hogy Székelyföldön elérhetőek voltak olyan magyarországi holmik, amik nálunk nem, annak ellenére, hogy mi a határtól karnyújtásnyira éltünk. Így jutottam hozzá például Csíkszeredában Jókai kötetekhez, vagy éppen az Omgea együttes 1977-ben megjelent Időrabló című lemezéhez (a képen, kicsit kopottan), de a zenénél maradva, Fonográf, Bojtorján, Neoton lemezek is képbe kerültek. Kétségtelen, hogy abban az életkorban mindez hozzájárult a zenei ízlés alakulásához.
Az 55 éves Omega váradi koncertjén pedig ezek az emlékek felelevenedtek. Mint a régi és nem olyan régi dalok. A koncerten, melyen nem volt sok szó. Minek is?! Kit kellett volna bemutatni? Nem kellett kérni a közönséget, hogy tegye fel a kezét. Meg tapsoljon. Meg énekeljen. Mert tapsolt. Mert énekelt. Mert évtizedek óta tudják, hogy "Ilyen a világ, s kell a fegyver", vagy az sem változott, hogy "A lényeget fentről / Úgysem veszed észre". Ma is érvényes, hogy "aki ebbe a játékba kezd / Az elég, ha egyszer veszt", mert "azt hittük, az ég mindig sötét /Ezért bánt, hogy itt vagyunk /Mert zarándoklatunk véget ért". De mielőtt nagyon elkeserednénk, mindig ott a remény: "hív egy gyöngyhajú lány / Álmodtam, vagy igaz talán / Rám vár gyöngye mögött / Ég és föld között". 
A dalok egymás után azt a képzetet keltették, hogy egyetlen nagy szimfónia részesei vagyunk, gyorsabb és lassúbb, ismertebb és ismeretlenebb, lágyabb és keményebb tételek váltakozásának. Mindehhez jött a lézerfényjáték, ami egészen fantasztikusan volt megkomponálva - ezt látva elképzelhető, milyen hatása volt ennek a '80-as években, amikor az Omega párját ritkítóan már alkalmazta ezt a látványhatást a koncertjein!
Ha rajtam múlt volna, a ráadásban a Gyöngyhajú lánnyal lett volna vége a koncertnek, úgy éreztem, annál már nincs feljebb. Számomra nem is volt, de a Petróleumlámpa nem maradhatott ki. Amikor a basszusgitár "beetetésként" megkezdte a félreismerhetetlen zenei alaptémát, nem messze tőlem egy olyan középkorú-forma hölgy olyan önkívületbe esve kezdett táncolni, hogy az minden rajongást megmagyarázott. Ahogyan jöttünk már kifelé a várból, halottam, hogy egy hölgy kifogásolta: miért nem játszották el a Régi csibészeket is? Szerintem jól tették. Van néhány régi nóta, melyek "ellakodalmizenésedtek". Persze, ezzel lehet nem egyet érteni, és természetesen ez nem az együttes hibája, sőt, éppen a népszerűségükből adódik, de valahogy már nem illik a sorba, akkor sem, ha az Omega-történelem része. Megesnek ilyen epizódok a mi életünkben is...
Ellenben még jól esett volna mondjuk a Gammapolis, az Ezüst eső, a Nyári éjek asszonya, meg... még vagy tucatnyi, sőt, ha még mindig a várudvaron lennénk sem igen kellett volna ismételjék magukat, telne 55 év repertoárjából. 
Nekem a legnagyobb élmény a Hajnali óceán volt: a zene, a szöveg és a lézershow tökéletes egysége. 
Majd erre fogok gondolni, amikor rám zúdul a nyári falunap mulatási. 
                                      (Fotók: Facebook/Szent László Napok)

2015. november 27., péntek

A messziről jött ember

A messziről, nagyon messziről jött embert mindenki ismerte a kicsi faluban. Nem volt nehéz felismerni, ránézésre is elütött a helyben lakóktól. Ahogyan a szólás is tartja, ő bármit mondhatott volna magáról, de nem mondott csak azt, ami igaz volt. A kicsi faluban ezért is tartották igaz embernek. Bár csak kevesen értettek vele szót, sokakkal volt egymásnak mondanivalójuk. 
Az öreggel is, aki a korán érkező szürkületben a csordát várta. Ült a kapuban a lócán, ahol minden este, és ahol hétvégén a világ dolgait szokták megbeszélni a szomszédokkal, és várt. A messziről jött ember, aki éppen arra baktatott, odaült mellé. 
Együtt várták a csordát. 
Közben beszélgettek. 
Ki tudja hogyan? Hiszen a messziről jött saját anyanyelve mellett tudott ugyan világnyelveket, ám az öreg csak saját anyanyelvét tudta, még az országét is csak botladozva, nem is igen volt szüksége rá. De beszélgettek, erről árulkodtak gesztusaik is. Lehet, nem is ugyanarról a témáról magyaráztak egymásnak, de ez láthatóan egyiküket sem zavarta, mindenki békésen elmondta a magáét. 
És közben várták a csordát. 
Miközben az állatok hazafelé kolompoltak a mezőről, egy messzi városban a messziről jötthöz hasonlatos emberek magukat sem kímélve pusztítottak. Pedig ők értették egymást is, meg az általuk halálra ítéltek nyelvét is. Mégsem beszéltek egy nyelven. 
Igazából nem is voltak hasonlóak a messziről jött emberhez. 
Igazából senkire nem is hasonlítottak, csak önmagukhoz. 
Az öreg ezért nem is félt az ő messziről jött emberétől. Tudta, hogy inkább hasonlít az rá, akinek alig érti a nyelvét, mint azokhoz, akiknek értené a beszédét.  

                                                                            (Illusztráció: blog.xfree.hu)