Átléptünk a küszöbön

Folyt.köv. - na ez van most.
Vagyis: április 14-i bejegyzésemben (Állampolgárok a küszöbön) adtam közre, hogy egy nappal korábban családommal beadtuk a papírokat a magyar állampolgárságra. A beígért 3 hónap helyett éppen 5 telt el, amikor egy hete, szeptember 13-án jött az értesítés telefonon, hogy 20-án tehetjük az esküt, ha nekünk is alkalmas. Másképp halasztanak.
Alkalmas volt.
Túl is vagyunk rajta.
(Zárójelben megjegyzem, hogy a dolognak volt azért egy kis előzménye, hiszen a 2004. december 5-i népszavazást követően több magyarországi város is úgy akart köszörülni a csorbán, hogy eszmei értékén túl egyébként semmire nem jó tiszteletbeli polgári címet adományozott az azt kérelmezőknek. Így lettem én Esztergom város tiszteletbeli polgára 2006-ban:

Zárójel bezárva.)
Szóval, kb. hat órája magyar állampolgár (is ) vagyok :)
Nyírábrányban zajlott a történelmi esemény, ott, ami közelsége révén a legtöbb érmihályfalvinak kézenfekvő helyszín. Az első, ünnepélyes eskütételekre júniusban került sor a nyírábrányi kultúrházban:

Akkor még az első alkalomhoz illően volt sajtóérdeklődés, a házigazdák még kulturális műsorról is gondoskodtak, volt például néptánc, meg szavalat, meg palotás tánc is a színpadon:

Azóta már nem olyan nagy szám az eskütétel, mármint nekik, de nem is lehet elvárni, hogy mindig legyen valami körítés. Pláne, hogy ma vagy 150-en voltunk hivatalosak. Tulajdonképpen elég hamar lezavartuk. Aláírtunk valami papírokat, hogy ott vagyunk, meg letesszük, aztán mikor mindenki elfoglalta a nevével ábécé-sorrendben megjelölt helyét, az anyakönyv-vezető köszöntött, a Himnusz után meg Nyíri Béla polgármester előmondta az eskü szövegét:

(Egyéb csoportképet, illetve olyan képet, ahol az esküt tettek szemből láthatóak, nem mutatok, mert nem feltétlen akarja mindenki, hogy ebben a szituban nyílvánosságra kerüljön fotója. Ha akarja, tegye közzé maga.)
Úgy gondolom, lehet bárki bármilyen cinikus ebben az állampolgárság-ügyben, de mikor ki kell mondani - vagy ki lehet mondani - hogy "... esküszöm, hogy Magyarországot hazámnak tekintem. A Magyar Köztársaságnak hű állampolgára leszek, Alkotmányát és törvényeit tiszteletben tartom és megtartom. Hazámat erőmhöz mérten megvédem, képességeimnek megfelelően szolgálom. Isten engem úgy segéljen" - na, ez azért megszorongatja az ember torkát...
Aztán kiszólítottak mindenkit egyenként, hogy kézhez vegyük a (vissza)honosítási okiratot, ilyen irattartóban:

Az egyik oldalán lakcím- a másikon személyi azonosító kártyát nem kaptuk meg. Megkérdeztük, miért? Egyszerűen azért, mert nem készült még el, és ha arra vártunk volna, akkor sokkal később lett volna eskütétel - mint mondtam, így is 150-en gyűltünk már össze. Mikor kész, akkor értesítenek, de lehet érdeklődni is. Miközben a polgármester mindenkinek gratulált, szólt a Hazám hazám..., aztán a Honfoglalás, meg az Oláh Ibolya-féle Magyarország. Ezek után mondott beszédet a polgármester, ami sem túl hosszú, sem túl ünnepélyes nem volt. Én hallottam a már említett első alkalmon is mondottat, na, annak volt egy kivonata. Elmondta, mennyire örülnek, hogy Nyírábrányt választottuk eskütételünk helyszínéül, meg hogy határmeti település lévén, erre fel is voltak készülve. Már közelít az 1000-hez a kérésüket náluk letevők száma.
(Bár nem akarok ünneprontó - ünnepemet rontó - lenni, és politikát sem akarok most szőrszálhasogatni, de a polgármester megköszönte a magyar kormánypénzen létrehozott Demokrácia Központok, egészen pontosan a hozzájuk területileg illetékes Érmelléki Demokrácia  Központ közreműködését. -A bejegyzés elején visszautaltam már az áprilisi írásomra, abból kiderül annak, aki nem tudja, mi is ez, és egyáltalán...- Nem ejtett szót az RMDSZ közreműködéséről {melyet nem akarok védeni, de az igazsághoz ez is hozzátartozik}, pedig voltak ott, akiknek a szervezet állította ki ingyen a papírokat. Az is egy adalék, hogy az eskütétel időpontjáról is az említett központtól kaptam értesítést, annak ellenére, hogy nem náluk készült az iratcsomóm - a magyarországi fél csak velük kommunikál... Ennyit a határon túliak egységét szolgáló nemzeti politizálásról...)
Aztán Szózat, mindenkinek pezsgő (csak alkoholmentes) a koccintáshoz, egy kis pogácsa - és ennyi. Kicsit sutára sikerült a vége, csak pislogtunk egymásra, hogy akkor most mi van - hát az volt, hogy magyar állampolgárok lettünk.
Isten minket úgy segéljen!