Nálam sokkalta jobban ismete két bátyám, Zoltán és Lajos. Utóbbi - nyugodtan mondhatom - barátja is volt. Apám is jóban volt vele. Különös türelemmel tudott társalogni vele, amit az tud értékelni igazán, aki maga is ismerte a költőt, és tudja, hogy születési rendellenességéből fakadóan milyen nehezen ment neki a szavak formálása, ráadásul a kimondott szavait nehéz is volt megérteni. Apám nagyszerűen tudott vele beszélgetni. Sőt, műszerész lévén, az Imre írógépét is gyakorta javította. Ma ez már egy egyszerű kijelentésnek hangzik, ám azokban az időkben ennél kicsit bonyolultabb volt, mert a korabeli hatalom nyílvántartásában szerepelt minden írógép (hol voltunk még akkor a számítógéptől?!), azok javítását is számon tartották, hiszen féltek az írott szótól, mint ördög a tömjénfüsttől. Minden írógép javítást lajstromba kellett venni, főleg, ha betűket kellett cserélni, hogy később azonosíthassanak minden megjelenő "irományt", illetve minden írástudót.
Szóval szobrot avattak Imrének. Pár éve az egykori utcájában lakók - legalábbis egy részük - hevesen tiltakoztak az ellen, hogy róla nevezzék el az utcát. Az ember gyengeségei még elevenebben éltek a kortársakban, mint a költő.
Ki gondolta volna 22 évvel ezelőtt, hogy szobrot kap Érmihályfalván Máté Imre? - tette fel a kérdést az ünnepségen az egyik szónok.
Hát, bizony nem sokan.
Legkevésbé ő.
Ha ma lenézett az őt méltatókra, meg az összegyűltekre, bizonyára még jobban elcsodálkozott: mennyi barátja volt neki annak idején?!
Így szokott ez lenni: a kultusz erősödésével gyarapszik az egykori barátok száma.
Egyre többen maradnak...
Jól mondta Szabó Ödön (a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke): "Nagyon dícséretes, hogy most így ápolják az emlékét, de vajon nem kellett volna-e akkor is megbecsülni, míg élt?"
A jótékonynak nevezett feledés homálya pedig egyre jobban rátelepszik arra is, hogy tulajdonképpen hogyan is halt ő meg 1989. december 8-án hajnalra?
Csak a szépre emlékezünk.
Az egyre szebbekre, és egyre többen.
Ahogy az elején mondtam, ismertem Máté Imrét. És ő is tudta, én ki vagyok. De nem voltunk barátok. Ma már mondhatnám, hogy azok voltunk.
De nem mondom.
Mert nem úgy volt.
