Indítsunk egy kis nosztalgiával: 2009. november 8-án tartották meg a budapesti Városligeti Műlyégpályán a Sláger Rádió
búcsúkoncertjét. Mint a reggeli műsor, a Bumeráng megszállott hallgatója - és mint a Bihari Napló, illetve az erdon.ro újságírója - volt szerencsém jelen lenni. Nem csak arról marad emlékezetes, hogy
sok fellépő volt, de arról is, hogy sz..rá áztunk a végig ömlő esőben. Aztán mégis csak bekövetkezett az, amiről sokáig azt hittük, nem fog:
megszűnt a rádió, illetve megszűntek illúziók. Vagy nem is voltak már? Rebesgették, hogy a Sláger Rádió és a még régebbi Danubius azért kellett megszűnjön, mert a frekvencia kellett az újonnan megalapított rádióknak - és ebben az akkor kormánypárti, de már zuhanórepülésben lévő MSZP, illetve az akkor még ellenzéki, de emelkedő FIDESZ háttértárgyalások során megegyezett... November 18-án aztán
elhallgattak. Mivel ennek is tanúja akartam lenni, az utolsó pillanatig hallgattam, amint búcsúztak a szerkesztők, a műsorvezetők, aztán csak vége lett. Csend. Rövid idő múlva pedig felhangzott az LGT Szól a rádió című dala, és azzal megkezdte sugárzását a
Neo FM. Következő év január 18-án, pedig, éppen két hónap kihagyással, a Bumeráng is megszólalt, immár a Neón. Hogy mi történt közben, mit érdekel az már sok millió hallgatót?!
2011 április 5. - első külföldi adását Nagyváradról sugározta a
Bumeráng, a Tavaszi Mosolyturné keretében. Az üvegstúdió a színház előtt állt. Hát nem kevesen voltunk. Ilyen fokú szeretetet nem tapasztalnak Magyarországon, mondta Bochkor Gábor a műsor után tartott sajtótájékoztatón. Itt nem csak, hogy sokan voltak, de fegyelmezettek, ugyanakkor jópofák voltak az emberek, értették a poénokat, nem szégyelték kimutatni a szeretetüket, mondta. Boros Lajos értékelte, hogy az ő (sokszor fa)vicceire is azonnal jött a reagálás. Voga János nem sokat beszélt - ő már csak ilyen. Szóval a színház előtt voltunk rendesen.
Volt, aki a hűvös ellenére is meleget érzett:
Sokan érkeztek mondanivalóval, például a M.Eminescu Liceum egy csoport diákja erre az alkalomra egy dalt írt, ezt egy kisebb plakát segítségével tudatták Bochiékkal, akik meg is engedték, hogy előadják - hát persze, hogy nagy sikerrel. Más egy papírdarabra írta üzenetét, amit a stúdió falához szorítva "kézbesített":
Ez a srác pedig Miskolcról érkezett, hogy részt vegyen a gitárversenyen (ellenfele váradi volt, és a publikum nagy bánatára alulmaradt a rádióhallgatók internetes szavazásán):
Ezek után előbb Voga, majd Bochkor is megpengette a húrokat:
A műsor közben (míg zene, hírek, reklám volt), ment a fotózkodás, az autogramosztás. Mi érdekes van abban, ha valakinek van egy aláírt fotója, vagy egy darab papírfecnije? De, ha valaki a szekrényajtót dedikáltatja, na abban van fantázia:
Adott pillanatban egy (vélhetően) tanárnő állt meg mellettem, fiatalok magyarázták neki, hogy "nincs az iskolában senki, itt vannak a kilencedikesek, meg a tizedikesek, de még a tizenegyedikesek is". Egy legény pedig nem volt rest, egyenesen az ellenőrzőjét íratta alá Bochkorral:
Mint mondottam volt, a műsor után - felhagyva azzal a szokással, hogy azonnal indulnak a másnapi helyszínre, jelen esetben Gyulára - tartottak egy sajtótájékoztatót a Queen's Pub-ban (elvégre a bulit összehozó Partium Rádiónak, meg a műsorban is megszólatatott Kiss Sándor RMDSZ-elnöknek, meg a tájékoztatón ott volt Bíró Rozália alpolgármesternek is kell a reklám). Bár én nem dohányzom, és a cigifüstöt sem nagyon tolerálom, most kivételt tettem:
Borossal megbeszéltük, hogy is volt a fennebb említett Sláger-búcsúkoncert:
És azért ezt sem lehetett kihagyni (bár elég hülyén nézek ki ezzel az ájtatosan összefogott kezemmel, de ezt csak később vettem észre):
Mire pedig visszaértünk a színház elé, ott már a munkások szétkapták az üvegstúdiót:
Azt ígérték, még jönnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése