Álltam a benzinkút pénztáránál. Míg soromra vártam, csodáltam a
hölgyet, aki nem sokkal előttem fizetett, s
már a kávéautomatánál ügyködött. Csodálatomat azzal vívta ki, hogy
számomra hihetetlen méretű körmei ellenére valami
megfoghatatlan technikával nyomkodta a gombokat. Fogalmam sincs, hogy
egyéb tennivalóit - amiket most nem részleteznék - hogyan látja
el ezekkel a monstrumokkal?!
Aztán láttam, hogy a kávéspohárral egyensúlyozva ült be éppen az én
autóm mellett megtankolt csodamasinába, melynek négy kereke (felni
+ abroncs), meg mondjuk a két visszapillantója kerülhet annyiba, mint az
én masinám, mely - mint mondtam - mellette szerénykedett. Mivel piros,
azt is mondhatnám, mellette pironkodott.
Aztán alig telt idő, már a városon kívül repesztettem, amikor ki
tudja honnan érkezett mögém, majd az első adandó alkalommal meg is
előzött az említett kocsi. Még alig vágott be elém, amikor hirtelen
rántottam egyet a kormányon, szerencsére alig valamennyit.
Reflex-mozdulat volt, már túl is voltam rajta, mire tudatosult bennem:
az váltotta ki, hogy hirtelen repült valami a szélvédőm felé.
Na, mi volt az?
Igen, a papír kávéspohár.
Kiürült, a körmös meg egyszerűen kidobta az ablakon. Egy olyan kocsiban mégse lehet szemetelni.
Az én kis piros kocsim meg megint pironkodott.
(*gyerekjáték)
Nem ilyen volt, de ez is szép...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése